Oktatás

Balaskó Nándor Általános Iskola – Szalacs

 

Igazgató: Molnár Zsolt, 0740905278, Iskolai titkár: Bokor Szilárd, 0769034895

Beíratkozással és egyéb iskolai tevékenységekkel kapcsolatosan kérjük felekresni a következő oldalt:

https://www.scoalasalacea.ro/

Andrássy Ernő községi könyvtár

A község könyvtára több ezer kötettel áll az olvasók rendelkezésére. Két évvel korábban a településen született Andrássy Ernő nevét vette fel, ekkor költözött át a korábbi romos épületből a délutáni oktatás helyszínét is adó új épületbe. A téka egyaránt várja a tanulókat és a község más lakosait is kényelmes olvasótérrel és napi nyitvatartással.

Órarendje, megegyezik az önkormányzat munkarendjével. Hétfő – csütörtök: 8 – 16 óra, pénteken 8 – 13 óra között várja az olvasókat.

Kölcsönzési szándékukat kérjük Szántó Juditnál jelezni a: 0760862645-ös telefonszámon.

Délutáni oktatás

A délutáni oktatás a település minden diákja számára elérhető. Itt szakképzett pedagógus fogalkozik a gyerekekkel, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak készülni a következő napi iskolai tananyagra. 12 és délután 16 óra között vannak a foglalkozások.

Felelős személy akárcsak a könytár esetén Szántó Judit, akit a 0760862645 számon lehet elérni.

hu_HUHU